Az életben, a legfontosabb dolog az, hogy megfelelő mennyiségű vizet igyunk! Ha ezt nem tesszük, akkor bizony dehidratáltak leszünk, beindul az öregedés, betegek leszünk.
Én a magam részéről minimum 2 liter lúgosító zöld italt vagy vizet, és egy liter víz alapú zöld turmixot iszom meg naponta. Mind a 2 liter zöld italt magam mellé készítem, így akár hányszor ránézek az üvegekre, tudom a dolgom. A poharam 3 dl-es, minden alkalommal teletöltöm, így hamar elfogy!
Részlet, Dr Robert O. Young sejtbiológus A pH csoda című könyvéből:
Az vagy, amit iszol
Az, hogy mit eszünk, legalább annyira fontos, mint az, hogy mit iszunk. Kezdjük azzal a ténnyel, hogy a legtöbben egyszerűen nem isznak eleget. Azután amikor iszunk, a leggyakrabban nem olyasmit iszunk, ami jót tesz.
A víz
A lényeg: a víz a legeslegfontosabb ahhoz, hogy egészségessé váljunk, majd pedig azok is maradjunk. Persze nem mindegy, hogy milyen vizet iszunk. Ideális esetben naponta legalább 3-4 liter megfelelő minőségű vizet kellene meginnia. Ne aggódjon, ha ez most nagyon soknak tűnik! Ahogy szervezete visszanyeri a víztartalmát, sokkal inkább szomjazni fog a vízre. Azt sem szabad elfelejtenie, hogy az éhség gyakran a szervezet vízhiány miatti vészjelzése. Lehet, hogy Ön sokkal többször szomjas, mint azt valaha gondolta volna.
A bőséges mennyiségű lúgosító víz fogyasztása (amelynek pH-ja 9 és 11 között van) semlegesíti a tárolt savas salakanyagokat, és ha a megfelelő étrenddel együtt naponta fogyasztjuk, finoman eltávolítja a savakat a szervezetből. Mi nagyon szeretünk friss citromot vagy lime-ot facsarni az ivóvizünkbe, ezzel is felerősítve annak lúgosító hatását.
Masaru Emoto az alternatív gyógytudományok doktora, csodálatos felfedezést tett, rájött arra, hogy a víznek üzenetei vannak, attól függően, hogy negatív vagy pozitív hatások érik:A víz nem csak kémiailag igazolható anyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat is, melyekkel érintkezésbe kerül.
Képes mindenféle jellegű információt meghatározott frekvenciamintán tárolni, és ezt más rendszerekre például az élő szervezetre átvinni.
Minden egyes gondolatnak megvan a maga frekvenciája, egy adott hullámhossz, pozitív vagy negatív, örömteli és építő, kellemetlen vagy romboló.
Ezt a hullámhosszt a másik ember rezonanciaként, vagy disszonanciaként érzékeli, kellemesként vagy zavaróként.
A természetes vízben gyönyörű kristály alakzatok jelennek meg a csapvízzel ellentétben és még pompásabb, ha a víz zenei aláfestést is kap.
Ugyancsak látványos változásokat okoz a kristályokban, ha a természetes víznek különböző szavakat mutatunk, mint például hála vagy ostoba...
Forrás:Tudomány és technika
Itt egy előadás Masaru Emotótól, érdemes megnézni:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése